Tárkányi Imre a TAMÁBAN 2019

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

 


Tárkányi Imre író-költő szerzői estjét rendezte meg
a Tűzedzők Alkotó Művészbarát Asztaltársaság (TAMA) 2019. február 7-én 16 órai kezdettel a pestszentlőrinci RÓZSA Művelődési Házban, ahol ritkán látott/hallott élményszerű irodalmi, művészeti estre került sor.
Akik még nem ismerték Tárkányi Imrét, azok most igazán megismerhették
(akárcsak jelen tudósításunk olvasói, akik az alábbi, az esten készült filmünket megtekintik), mondom: megismerhették, megismerhetik Tárkányi Imrét, mint egy nagyszerű alkotót és egy fantasztikus előadót!
A hátteret Csillag László, a TAMA elnöke biztosította, aki az est megnyitásaként köszöntötte a jelenlévőket, ... és következett egy káprázatos óra: a műsor(!)  - nem nagy számú, de exkluzív közönséggel.
A közreműködők: Katona Mária,
A közreműködők: Stancsics Erzsébet,
A közreműködők: Hoffmann Katalin.
Nyitányként meghallgattuk Katona Mária előadását (szerencsére később is fellépett), azután a szerzőt, Imre bácsit.
Az esten elhangzó első versét (Februárban címűt) ő olvasta fel, ebből megtudhattuk, megtudhatjuk, hogy februárban van a születésnapja és hogy 86 (!!) éves (talán ezért is bácsi).
Ezt követően szerzőnk Márciusi Úrnap Torockón  című nagyszerű versét
Stancsics Erzsébet  olvasta fel.
Majd a szerző utazásra invitált bennünket.
"Ki utazott sokat régen, vagy mostanában?" - kérdezte.
És átnyújtotta, felolvasta utazásról szóló lebilincselő, érdekes, a hallgatókat a felolvasással egyidejűleg a helyszínekre szinte oda-utaztató prózáit: Bécs, - Velence, - Firenze,- Nápoly,- Isztambul,- Trója,- Athén,- Krakkó, - Berlin, - Rostock, - Drezda, - Lipcse, - Müchen, - Kijev, - Leningrád - Moszkva... Mindenütt a sok-sok nevezetésség, amelyeket meg kell, vagy meg kellett nézni, meg kell ismerni, le kellett fotózni, vagy filmezni. Nagy-nagy élmény ezt még csak hallgatni is!
Utazás után ismét vers...: - a szerző előadásában, - Stancsics Erzsébet - és Hoffmann Katalin előadásában.  
A versek után "színházi jegyeket kaptunk"... Imre bácsitól. Igen, szinte mindenkinek bácsi, Imre bácsi! És mindenkinek adott egy-egy jegyet. S most itt küldi a további jegyeket azoknak, akik megnézik/meghallgatják alábbi filmet...
A színházi szereplők a már ismert fellépők: Tárkányi Imre (akinek egyik szerepe: Mikszáth Kálmán), Stancsics Erzsébet és Hoffmann Katalin.
S majd elkövetkezett az est csúcspontja: Tárkányi Imre énekel! Slágereket!
- "Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány..."
- "Ma önről álmodtam megint..."
- "Ne sírj kislány"
- "Bözsi ne sírjon"
- "Asszony, asszony csókos asszony"
- "Asszonykám adj egy kis kimenőt".
Igaz, ami igaz! Márpedig ez az est valóban nagy élmény volt - mondta mindenki.
Lehet, hogy érdemes megnyitni a filmet?

És pihentetésként egy kis fotó az estről...
(Bár mások is fotóztak, de ezek itt Szabó László kamerájából valók.)

 

A film:

 
 
 

Vonal alatt: ahogy az előadó színművészek énekelnek...
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Zsuzsa Mihály
énekel

BÖZSI NE SÍRJON...
ASSZONYKÁM ADJ EGY KIS KIMENŐT...

Bilicsi Tivadar
énekel

 

Az oldalt írta és szerkesztette: Szabó László ........................................................................................... Vissza a fő oldalra

 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz